Infók
oldal nyomtatása
Gazdasági válság - elemzés, forrás: http://www.voszbaranya.hu/2009/04/09/gazdasagi-valsag-elemzes/
Beküldve: 2009 április 9th Szerző: admin
Az utóbbi fél évben a legtöbbet hallott kifejezés. Nem csak halljuk, érezzük is. A java azonban még hátra van. Olvassa el a VOSZ Baranya megyei társelnökének, Tímár Lajosnak az írását!
Magyarország ma utas a Titanic alsó fedélközén.
Öt kérdés és három állítás.
Hogyan jutott ide a világ? A válság nem különleges dolog és nem is ritka. A világtörténelem sok válságot és ezen belül sok gazdasági válságot ismer. Történelmi példa, a Római birodalom válsága az II. – III. században, amely végül a hatalmas birodalom széteséséhez vezetett, vagy az első termék hisztériára visszavezethető válság az 1637.-es Holland tulipán válság. A mostanit, leginkább az 1929-33-as világgazdasági válsághoz hasonlítják. Nem teljesen alaptalanul, mivel sok egyéb történés hallatán is az emberekben deja vu érzés alakul ki. Az emberi természet egyik alapeleme a folyamatos fejlődésvágy. Végül is ennek eredményeként alakult ki a homo sapiens. Ez a hajlam ma sportolókban, kutatókban és többek között az üzletemberekben a legerősebb. Az üzletember akkor érzi jól magát, ha a ma eredménye több a tegnapinál és a holnapi több a mainál. Ebből a nyomásból alakult ki a fogyasztó társadalom. A „pörgés” kényszer azonban erősebb, mint amit a növekedő népesség, fogyasztói társadalmi mentalitással fel tud venni. A „pörgés” kényszer rendre az aktuális piaci igényt meghaladó termelési kapacitást hoz létre. Ez a túlzott kapacitás vezet a túltermelési válsághoz. A korábbi évszázadok, lokális és globális gazdasági válságainak kiindulópontja szinte minden esetben egy túltermelési válság. A fogyasztó társadalmakban – ez az elfogadott, egyébként nem jó kifejezés – nem a fogyasztó dönti el, hogy mire van szüksége. Kisebb részt a gyártmányfejlesztők, nagyobb részt a kreatív menedzserek döntik el, hogy mi legyen a következő szezon sláger árúja. A gyártók és a kereskedelem nyomására a bankok egyre nagyobb mértékben vesznek részt, elsősorban a tartós fogyasztási cikkek körébe tartozó vásárlások finanszírozásában. Országonként eltérő mértékben, de a közlekedési eszközök, ingatlanok vásárlása 50 %-ot lényegesen meghaladó mértékben valamilyen banki konstrukcióban történik. A termelés, építés szintén 50 %-ot lényegesen meghaladó mértékben hitelből történik. Hitelből termel, hitelből vásárol a világ, és a hitelt nyújtó bank is hitelből hitelez. Ebből az következik, hogy a bankok körbe hitelezik egymást. Magyarországon, elsősorban az építőiparra jellemző az un. „körbetartozás” ( lánctartozás ), a bankszektorban ez az egész világra jellemző, igaz, hogy más kimenettel. A rendszer labilitását végül is az alulbiztosított túlhitelezés idézte elő, amely párosult a gyenge törlesztési morállal. A bankszektor globális körbehitelezéséből következően az USA-ban felerősödött lokális probléma hirtelen globális bajjá vált.
Honnan indult, hosszú távon? A válság kialakulása nem rövidtávú történet. Hosszú fejlődés eredménye, mire – elsősorban a pénzügyi, illetve a bank - menedzserek óvatossága, abszolút biztonságra törekvése oldódott. Természetesen ez is országonként, földrészenként különböző. Ez a fajta óvatosság lazulás visszavezethető a banki profit maximalizálási hajlamra. A profit maximalizálásra – kapzsiságra – nagyon jó példa a hazai bankrendszer, elmúlt évekbeni, világviszonylatban kiemelkedő eredményessége. Hibás azonban a másik oldal is. A lakossági hitelfelvevők, eladósodással szembeni kockázati óvatossága is jelentősen legyengült. Ennek csak részben oka a reklámszakemberek ügyessége (ami kedvezőnek tűnik számomra, az van kiemelve, a kockázat lehetősége, elbagatellizálva). Honnan, mikortól indult el az a folyamat, amely a pénzügyi óvatosság ily mértékű lazulásához vezetett? A folyamat több összetevője közül jelentős hatású a dematerializálás. A dematerializálás kifejezést elsősorban a vállalati részvények, illetve értéktőzsdei termékek nem kinyomtatott formában, hanem csak számlán meglévő formáját értjük. Eredetileg egy fajta költségcsökkentési céllal találták ki. Tágabb értelemben dematerializálás a készpénzben nem, csak számlán meglévő pénzvagyon is. Alapjában véve az természetes, hogy egy bankbetét a betétes számára csak a számlán létezik, azonban a világban meglévő pénzvagyon sokszorosa a világ tényleges pénzkészletének. A pénzvagyon tehát jelentős mértékben dematerializálódot! Amennyiben visszatekintünk a pénz kialakulására, láthatjuk, hogy sokáig olyan értékőrző instrumentumnak kellett lennie, amely önmagában hordozta egy adott árú értékét, amit a pénzzel fizettek ki. Átváltották arra. Leszámítva a háborús időszakokat, a pénz dematerializálása elindult az egyes nemzeti valuták nemesfém fedezeteinek kiárusításával. A folyamat az 1950-es évek második felében indult a vezető valuták esetében is. Az emberi gyarlóság egyik rossz beidegződése, hogy amit nem tudunk megfogni, annak nem érezzük a súlyát, könnyelműbben bánunk vele. Amikor az emberek úgy vásárolnak, hogy ott a zsebükben egy köteg készpénz, sokkal jobban meggondolják, hogy kiadják azt a kezükből, mint amikor a vásárlásuk hitellel történik, és csak alá kell írniuk egy papírdarabot. A hitellel, akár akkora összegben képesek vásárolni, amit még életükben meg sem kerestek. A banki pénzügyi szakemberek, és ide sorolhatók a brókerek is, ugyanúgy működnek, mint egy átlagember. Amennyiben valaminek az értéke csupán egy papírra leírt szám, azt kevésbé veszik komolyan, mint a súlyos aranytömböt. ( Természetesen vannak kivételek. ) A dematerializálás előretörésével tehát csökkent a banki szakemberek óvatossága, ébersége.
Dematerializálás = könnyelműség
És rövidtávon?Az előző következménye. Rendkívüli méretet ölt a látens pénz mérete a való pénzkészlethez képest. Profit hajhászás miatt felpuhuló bankári felelősségérzet. Intő jelek már több mint egy évtizede megjelentek, azonban senki nem ismerte fel a folyamatot, vagy, ha mégis, túl halkan kiabált. Talán egyik első, amire emlékezhetünk a Berrings ügy. Egy bróker, számla pénzzel, nem a saját pénzével, mert akkora összeget készpénzben valószínűleg soha nem látott, néhány hét alatt csődbe vitte az Egyesült Királyság legpatinásabb bankházát. De ebbe a sorba tartozik a Kulcsár ügy is, bár van más hazai példa is. Egy frissebb, a Société Générale bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere, Jérome Kerviel beismerte, hogy nem engedélyezett tranzakciókat hajtott végre 2005. vége óta. Az általa okozott kár felszámolása milliárdokba került, amely hiányzott a piacról, akkor, amikor az USA jelzálogpiacán megjelentek az első repedések. A jelenleg kiterjedő fázisban lévő világgazdasági válság a 2001-es Enron botrány óta gyorsul. A pénzügyi botrányok azóta egyre kisebb időtávval követték egymást. A kritikus tömeget a Lehman Brothers bankház másodlagos jelzálog üzletágának összeomlása jelentette, amely magával rántotta a refinanszírozó bankokat is, illetve a felszínre hozott egy olyan fokú bizalmatlanságot, hogy a bankok egymás közti hitelezése jelentős mértékben visszaesett. A folyamat begyűrűzött a tőzsdékre is, és a csupán számlákon, nem készpénzben meglévő befektetői vagyonok mintegy fele néhány hét alatt elpárolgott.
Miért érinti Magyarországot jobban, mint szomszédainkat? A jelen helyzet egy erős gazdaságot is megvisel – USA, Németország, Franciaország, stb. –, különösen megviseli a már régebb óta gyengülő gazdaságot. A 2006. augusztusi-szeptemberi intézkedések lehűtötték a magyar gazdaságot és a még lehűlő fázisban érte Magyarországot a nemzetközi válság. Alapvető hiba, ha egy növekvő gazdaságot az állam mesterségesen elkezd lassítani. Egy jól működő gazdaságot két-három intézkedéssel pár hónap alatt le lehet fékezni. Az újra indításához azonban évek kellenek. A magyar gazdaság 2006.augusztusa előtt csak növekvő volt, de messze nem jól működő.Tulajdonképpen ezt is a „konvergencia” számlájára írhatjuk. A hazai gazdaságirányítás több évtizede kísérleti pályája azon nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, amelyek éppen anyagilag kisegítik az országot. Minden esetben a segítség fejében valami olyan gazdasági feltételrendszert erőltetnek az országra, amit másutt a világon még ki nem mertek próbálni. Sajnos az ország gazdasági, politikai vezetői ezt kritika nélkül, szolga módra végrehajtják. A két éve lassuló gazdaságban a jelen helyzet kezelésére, finanszírozására nincs elég erő. Az ország működése kívülről finanszírozott, amely az általános bizalmatlanság közepette akadozó. A források megszerezhetősége érdekében rendkívül magasan tartott alapkamat egyúttal nagyon drágává teszi a finanszírozást, ami mind rövid, mind hosszú távon tovább rontja a helyzetet. Ennek további következménye lesz a válság hatásának több éves elhúzódása, egész addig, amíg az adósságszolgálat le nem jár.
Hol várható a fordulópont? A világ minden országa valamennyire másként kezeli a jelenlegi válságot. Alapvetően két irányzat tapasztalható
A fogyasztás élénkítésén keresztül felpörgetni a reálszektort, ezzel biztosítható a termelés, a munkahelyek megmaradása, a működési források.
Adókat emelni, központosítani, elvonni minden területen, mert így az állam kezében több lehetőség marad a válság következményeinek kezelésére.
Azt hiszem elég egyszerű eldönteni, hogy a nálunk tevékenykedő gazdaságpolitikusok melyik megoldást tarják célravezetőnek. A jelenlegi gazdasági válság fordulópontja majdnem minden országban máskorra prognosztizálható. Gyorsan le kell szögezni, hogy még nem jutott a világ túl közel a mélyponthoz. Jelenleg még ott tartunk, hogy még mindig előkerül 1-1 „csontváz” a szekrényekből. A pénzvilág vezetői ráadásul a jólneveltség legapróbb jelét sem mutatják akkor, amikor a megsegítésre kapott horribilis összegek 10 %-ával jutalmazzák magukat, akkor, amikor az egész világ az ő hibáik helyrehozatalával kínlódik. Az elemzők hétről-hétre írják át vízióikat, és még mindig lefelé licitálnak egymásra. Januárban – Magyarország vonatkozásában – 5-6 %-os GDP visszaesést kalkuláltam 2009-re és 2-4 %-os visszaesést 2010-re. Az európai vezető gazdasági hatalmakra vonatkozó legutóbbi prognosztizációk alapján (2009. március 2. hete), mivel hazai gazdaság nagyon sok ponton szorosan össze van kapcsolódva ezen országok gazdaságával, valamint az államháztartás finanszírozása is jelentős részben ezen országok befektetői által történik, módosítanom kell a válság lefutásával kapcsolatos kalkulációmat. A munkahelyek növekvő számú megszűnése, az ezzel együtt járó termeléscsökkenés, valamint a növekvő munkanélküli ellátás finanszírozási igény, a szintén ennek következtében bekövetkező általános jövedelem-, és az ebből következő vásárlóerő csökkenés miatti belső fogyasztás visszaesés egy nehezen kezelhető, öngerjesztő spirállá kezd alakulni. A már, a - nagyon elhibázott - privatizációval megkezdődött alapvető fogyasztási termelő ipar leépülés folytatódik, és újabb termékek hazai előállítás szűnik meg, ami a termék-előállításhoz kapcsolódó hazai profit és adóbevételek elmaradását is jelenti. A reálszférában még további több tízezer munkahely megszűnése várható. A foglalkoztatási gondokat tovább fogja növelni, hogy a kormány rá fog kényszerülni az államigazgatásból, kormányzati/önkormányzati fenntartású intézményekből további több tízezer alkalmazott elküldésére. Ennek a jelenleg kezelhetetlennek tűnő folyamatnak az lesz a következménye, hogy 2009-ben, optimista szemlélet szerint, a GDP várhatóan 7-10 %-kal fog csökkenni, és a folyamatos csökkenés csak 2011. év közepe táján szűnik meg. Onnan prognosztizálható egy nagyon lassú növekedés. Az ország 2017-2020-ban éri el a GDP 2008-as szintjét. Pesszimista szemlélet szerint a 2009-2010-es visszaesés 3-5 %-kal is magasabb lehet. A világgazdasági válság nyugvópontja – általánosságban – 2009. IV. negyedéve és 2010. II. negyedéve között várható. A legjobban reagáló országok ezzel egy időpontban, esetleg röviddel ezen időpont előtt mondhatják el, hogy túljutottak a nehezén. Lesznek azonban olyan országok, amelyek gazdasága még öt év múlva is stagnálni fog.
Rossz intézkedések A válsággal kapcsolatos első nemzeti, illetve nemzetközi intézkedések a ’29-es válságra adott hibás válaszok elkerülését vették alapul. Jól-rosszul abból indultak ki, hogy a bankok talpon maradása feltétele a gazdaság működő képességének fenntartásához. Ez nagyvonalakban igaz, már csak, ha mindössze arra gondolunk, hogy ma a világ hitelből termel, és hitelből fogyaszt. Tehát, ha megszűnik a hitel lehetősége akár teljesen le is állhat a gazdaság.Az elsősorban nemzeti intézkedések azonban jó adag protekcionista szellemben és kifejezetten rossz reflexek alapján történtek. A bankrendszer okozta a jelenlegi helyzetet és elsősorban a bankokat tömik pénzzel, általában kevés garanciát követelve. Ezzel a módszerrel a bankrendszer profitja biztosított, ugyanakkor a termelő szféra a megemelkedő hitel költségekkel az eddigieknél is nagyobb mértékben kénytelen szponzorálni a bankokat, ami viszont a saját megerősödésének gátja. Nem elhanyagolható hatás, hogy a nem banki alkalmazottak, és bank papírokat nem tulajdonló többségi népesség azt látja, hogy a nagybankok vezetői kirobbantanak egy, az egész világra kiterjedő válságot, és felelőtlen munkájuk jutalmaként bankjaik az adófizetők pénzéből dollár százmilliárdokat kapnak. Rossz és tisztességtelen üzenet! Egyetértve a bankrendszer fontosságával, elegánsabb és tisztességesebb megoldás lenne, ha a bankok megmentésére fordított összeg kényszer államosítás keretében kerülne a bankrendszerbe, oly módon, hogy az adott bank, pénzügyi konszolidálódását követően szerezheti csak vissza függetlenségét, az állami pakett visszavásárlásával. A rossz reakciók közé tartozik a Világban, Nemzetközi Valutaalap stb. Magyarország számára ajánlott, előírt gazdasági intézkedései is. Kísérleti terep, amely a gazdaság tovább hűtését eredményezi és gátolja az új pénz termelését. Külön történet az € bevezetési feltételének fenntartása. A valutaválság mérséklésére felvetett hazai, gyorsított € bevezetés, valóban megalapozott koncepció. Elsősorban a Forintnak tett volna jót, de a nagyobb területre való kiterjedés kapcsán valószínűleg az €-nak sem lenne egyértelműen káros. Az EU, a tagországaitól megkövetelt különböző pénzügyi, államháztartási, gazdasági elvárásai eléggé idealizált környezetet feltételeznek. Évek óta látható, hogy a legerősebb EU tagországok egy része is rendszeresen nem képes megfelelni, elsősorban az államadóssági és az inflációs elvárásoknak. Az ERM-II egy lendületes, erős gazdasággal rendelkező országnak, normális nemzetközi gazdasági környezetben megfelelő és teljesíthető. A jelenlegi nemzetközi gazdasági környezet mindennek nevezhető, csak normálisnak nem. Célszerű lépés lenne az EU-tól, ha az ERM-II küszöbértékeit átmenetileg lazítja (25-30 %-kal ), azzal, hogy az eredeti értékeket a világgazdasági válság lecsengését követően 3-5 év alatt el kell érni.Teljesen friss adat, hogy az az OTP, amelynek meghatározó vezetői az elmúlt két hónapban minden sajtóorgánumban való megjelenés lehetősége után kapkodva azt bizonygatták, hogy számukra semmilyen állami jellegű forrásra nincs szükség, mert nagyon erősek, most mégis, hazai viszonylatban jelentős – állami hitelben részesül. A bejelentés legalább négy okból furcsa:
az előző időszak ezzel ellentétes nyilatkozatai,
az állami hitel bejelentése előtti nap jelentették be, hogy az OTP az ukrán lányának 50.000.000 USD – hozzávetőleg 11 milliárd Ft – hitelt nyújt,
az OTP az utóbbi időben sikeres és jelentős kötvény kibocsátást hajtott végre, amelyből a jelenlegi állami hitel többszörösével tudta forrásait növelni,
az év eddigi részében a bank, igen jelentős saját részvényvásárlási programot bonyolított le, amelyre mintegy 11 milliárd Ft-ot költött, csökkentve ezzel azon forrásait, amelyből többek között vállalkozói hitelt is nyújthat.
Cáfolatot nem várva, biztosak lehetünk benne, hogy az OTP az ukrán leánynak nyújtott kölcsönt és a saját részvényvásárlást áttételesen sem az állami hitelből finanszírozza.
Téves intézkedések Valószínűsíthetően hiányzik a válság-, illetve az annak feloldásához vezető folyamatok részletes elemzése azon országoknál, amelyek adóemeléseket, az állami elvonások növelését vezetik be. A reálszférát és a lakosságot sújtó elvonások jelentősen csökkentik a fogyasztásra fordítható forrásokat. A csökkenő fogyasztás, a fogyasztáshoz kötődő adóbevételeket tovább csökkenti. Így tehát kialakul egy egymást gerjesztő, és egyre szűkülő spirál, ami nem oldja meg a válságot, azonban egészen biztos, hogy jelentősen csökkenti az aktív vállalkozásokat, amely jelentős munkahelycsökkentést eredményez, és végső soron elszegényíti a lakosságot.Elsősorban a nemzetközi pénzügyi szervezetek most is elővették a jövedelemkiáramlás, mint az inflációgerjesztés legfőbb rémét. Ez egy eléggé megkövesedett szemlélet, amely azokban az évtizedekben, amikor áruhiány volt a világ jelentős részén, teljes mértékben megalapozott is volt. Jelenleg azonban, amikor a gazdasági válság egyik elindítója pont a túltermelés, túltermelési válság, akkor a jövedelemkiáramlás nem, vagy csak „egészséges” mértéken belül emeli az inflációt. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezeket a javaslatokat olyan nemzetközi topmenedzserek javasolják, akik a legmagasabb jövedelem kategóriába tartoznak, és nem látják, nem akarják látni, hogy azok, akikkel szemben a jövedelemszűkítést javasolják, az ő jövedelmük 1-10 %-ából kénytelenek megélni. Vagy túlélni? Elsősorban a KKV-k talponmaradásával kapcsolatos azon intézkedések, hogy a bankoknak biztosítanak olyan forrásokat, amelyekhez a KKV-k viszonylag könnyen juthatnak hozzá, szintén tévesek. Ezekből a forrásokból valóban a termelésük fenntartásához, forráshoz juthatnak a KKV-k, azonban hasznukat meg kell osztani a bankkal, amely kevesebbet kockáztat, mert ezt a célzott forrást olcsón kapta, és az állam csökkentett garanciákat is vár el a bankoktól. A hitelt felvevő KKV-nak, a hitel segítségével meg kell termelnie a saját túlélését, és a bank hasznát. Legtöbb esetben valószínűleg a KKV-knál 0 körüli adózott eredményre lehet számítani, míg a bankoknál nem kevés profitra. A teljes vállalkozó szektornak, a túléléshez elsősorban piac kell, és csak másodsorban hitel.
Jó intézkedések Mivel a gazdasági válságok a kereslet visszaesésével járnak, amelynek következménye a reálszféra különböző szintjeinek visszaesése, gyengülés, esetenként teljes összeomlása, ezek jelentősen kihatnak az egyes országok államháztartási bevételeire is.Egy gazdasági válság – valószínűleg – legcélravezetőbb feloldási módja a gazdaságélénkítés. Azon országok tehát, amelyek a jelenlegi helyzetet úgy próbálják kezelni, hogy állami megrendelésekkel segítik a vállalkozásokat, kettős hasznot is elérnek.
A válság kezelésére nem kell hitel, illetve segély jellegű forrásokat biztosítani, beleértve egészen a munkanélküli segélyekig, mert a vállalkozások és a munkahelyek is megmaradnak.
A válság kezeléseképpen állami beruházásokra fordított összegből vagyon képződik, amely további fejlődésnek az alapja.
A történelem folyamán ilyen lépésekre több példát is találhatunk. Fizetőképes kereslet megerősítése szintén a reálszféra túlélését, egyben a válság gyorsabb kezelését szolgálja. A jelenlegi általános adó struktúrában, amikor minden személyes fogyasztás 20-35 % közvetlen adóbevételt eredményez (ÁFA és jövedéki adók), a fogyasztás szintjének legalább fenntartása már önmagában is sokat segít az állami költségvetés kezelhetőségében. A fizetőképes kereslet megerősítésének egyik módja, ha a munkahelyek megőrzése biztosítható. Az előbbiekből látható, hogy ehhez megrendelések kellenek. A másik módja viszont a foglalkozást és foglalkoztatást terhelő adók és elvonások csökkentése. Az ezen az oldalon kieső adóbevételek, minimum azonos mértékben a fogyasztáshoz kötődő adók oldalán visszajönnek.
2009. március 26. Tímár Lajos