Infók
Demján: Magyarország nem versenyképes, üzletileg leírt
Beküldve: 2009 május 14th
Még kevesebb hitel lesz a gazdaságban, nyereséges vállalkozások mehetnek csődbe, mert nincs likviditás - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szerdán Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon fórumán. Az MTI tudósítása szerint az államnak kell nagyobb garanciát vállalnia, ami azért is lehet indokolt, mert az állam hozta ilyen helyzetbe a vállalkozásokat -írja a Portfolio.hu
A nagyvállalkozó szerint a hazai bankrendszer problémája, hogy a betétállományt jelentősen meghaladja a kihelyezett hitelek állománya. Ha az előbbi 100 egység, az utóbbi 162 - érzékeltette a kettő arányát. A hitelek tőke- és kamattörlesztését pedig a külföldi tulajdonú bankok kiviszik az országból, mert Magyarország kockázatos, és a bankok nem akarják rontani a minősítésüket - magyarázta.
A bankrendszerre utalva a fórumon megjegyezte: az egyetlen likvid magyar bank a takarékszövetkezet, amelynek a betétállománya nagyobb, mint a hitelállománya. Demján Sándor úgy vélte: egyelőre a likviditás területén nem lesz javulás, hacsak az állam nem vállal nagyobb garanciát. Ez szerinte azért is indokolt, mert az állam hozta ilyen helyzetbe a vállalkozásokat - írja az MTI.
A VOSZ elnöke óvta az önkormányzatokat attól, hogy kezességet vállaljanak a cégek hiteleire, hacsak nem szerzik meg a hitelgarancia bizonyos hányadát.
Emlékeztetett, hogy 1989-ben az államadósság a jelenlegi harminc százaléka volt, amire azt mondták akkor, hogy fenntarthatatlan. “Bokros Lajos 1995-ben bevezette az importvámot, és csinált egy 30-35 százalékos inflációt, ma azonban ezt nem tudjuk megtenni” - fogalmazott Demján Sándor.
Hangoztatta: az állami szférában jelentős létszámleépítésre van szükség. Az állami alkalmazottak szerinte a szolgáltatásban helyezkedhetnének el, kiszorítva onnan az alkalmatlanokat, akik viszont fizikai munkát végezhetnének. Példaként elmondta, az őrző-védő szolgálatoknál ma Magyarországon 130-140 ezren dolgoznak, míg fizikai munkát alig ötszázezren végeznek.
A vállalkozói szövetség elnöke a fórumon kijelentette: Magyarország ma nem versenyképes, üzletileg leírt, banki oldalról hitelképtelen, morális értelemben a legalsó szinten van - írja az MTI.







A VOSZ Fejér megyei közgyűlésén ( 2009 április 16-án ) Annus István házigazda, a Vállalkozói Központ igazgatója köszöntötte a vendégeket, majdávid Lajos, a VOSZ megyei társelnöke, a-as régiós szakképzésről beszélt. Ezt követően Varga Istvánmegyeiökelnökség elmúlt évi munkájáról számolt, továbbá-es év Év Vállalkozója díjak ésér Megyei Príma Díj.
Perlusz László a VOSZ ügyvezető igazgatója a VOSZ országos tevékenységéről beszélt, kiemelve a Széchenyi Kártyát, az együttműködést a Bankokkal és a Takarékszövetkezetekkel.
Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármesterebeszélt a kihívásokról és lehetőségekről Székesfehérvár előtt.
Szenczi Katalin Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány gazdasági vezetője: Mikrohitel lehetőségek vállalkozóknak. Fülöp Kálmána Zalacsányi Kastélyhotelt és felajánlott kedvezményes pihenést.
Bécsben már látják az alagút végét; 2009-04-10 10:54:22
Az EU-csatlakozás óta robbanásszerűen fejlődik Bécs gazdasága. Ez tűnik ki azokból az adatokból, amelyeket a Wiener Wirtschaft, a Bécsi Gazdasági Kamara (WKW) hetilapja ismertetett legfrissebb számában.
Eszerint az osztrák főváros már az EU-csatlakozás időpontja: 1995 előtt erősen rá volt utalva az exportra. Az exportkvóta az uniós csatlakozás óta jelentősen növekedett és mára elérte a 60 százalékot.
1995 előtt még csak 3500 bécsi cég foglalkozott termékek exportjával-importjával, ez a szám mára meghaladta a 6500-at. A WKW által a tagvállalatok körében végzett legfrissebb elmérés is azt mutatja, az osztrák fővárost a globális gazdasági válság kevésbé sújtja.
Bár 2009-re a megkérdezettr cégek többségükben kedvezőtlen konjunkturával számolnak, 2010-re vonatkozóan már bizakodóak. A jövő év első felében a bécsi vállalatok 62 százaléka már azonos vagy javuló helyzetet vár, 2010 második felében pedig már 79 százaléka számol pozitiv változással.
"A bécsi vállalatok már látják az alagút végét" - fogalmazott Brfigitte Jank, a WKW elnök-asszonya. A WKW ebgyébként idén április 21-22. között rendezi az5. európai üzleti és befektetési fórumot, amelyre tömegesen várnak Ausztriával kereskedelmi-befektketési kapcsolatokra törekvő külföldi üzletembereket.
VGO
Demján 200 milliárddal állítja talpra a magyar gazdaságot
Beküldve: 2009 április 1
A Demján Sándor tulajdonában lévő Polus Investment Ltd. 2009-2010-ben tervei szerint több mint 200 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez.
150 ezer négyzetméter fejlesztést kezd Budapesten a milleniumi városközpontban 75 milliárd forint értékben. Az Arcadom Zrt. a kivitelezője a krakkói és a constancai városközpontnak, mintegy 100 milliárd forint értékben. Az Arcadom Zrt. a magyar építőanyag ipart és építési vállalkozásokat, versenyképes ár esetén természetesen bevonja a megvalósításba. Pl. a constancai városközpont acélszerkezetét Szegeden gyártják. A zágrábi és ljubljanai, összesen 150 milliárdos fejlesztésben várhatóan a magyar építőipar és építőanyag ipar 60 milliárd forintot realizálhat. A Pólus csoport managementjének fenti döntései tompíthatják a magyar építőipar válságát és elősegíthetik, hogy sok ezer munkavállaló megtarthassa munkahelyét.
Jelentős fejlesztéseket az tesz lehetővé, hogy a nemzetközi bankok bizalma a magyar válság ellenére töretlen a Pólus csoport iránt. Talán ez pozitívan visszahat a külföldi befektetői bizalom visszanyerésére.
Forrás: Pénzcentrum.hu
Az unió engedélyezte a magyar vállalkozás-segítő programot
Beküldve: 2009 március 12thEurópai Bizottság az EK-Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályai értelmében engedélyezte a magyar programot, amely a jelenlegi gazdasági válság és hitelszűke miatt pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozások megsegítésére irányul. A program beruházási és forgótőke-hitelekhez, valamit pénzügyi lízinghez kapcsolódóan tesz lehetővé kedvezményes garanciavállalást, amennyiben az 2010. december 31-ig megtörténik - olvasható a közleményben.program korlátozott idejű, betartja az előírt küszöbértékeket és csak azon vállalkozásokra vonatkozik, amelyek 2008. július 1-jén nem voltak nehéz helyzetben. Ezért a program megfelel a Bizottság állami támogatási intézkedésekre vonatkozó, 2009. február 25-én módosított ideiglenes keretrendszerének, amely kiegészítő lehetőséget kínál a tagállamoknak ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságban a finanszírozáshoz jutást megkönnyíthessék.át a szóban forgó intézkedés összeegyeztethető az EK-Szerződéssel, miszerint "egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére" támogatás nyújtható - áll az Európai Bizottság közleményében.
"A hitelhez jutás megkönnyítésével a bejelentett intézkedés hatékony eszköz lehet a beruházások és a gazdasági fellendülés ösztönzésére anélkül, hogy indokolatlan versenytorzulást idézne elő" - jelentette ki Neelie Kroes versenyjogi biztos.
Forrás: Portfolio.hu
Mit tehet értünk a VOSZ?
2009-02-03 13:07 A vállalkozások életben tartásának módjával, ezen belül a munkahelyek megőrzésével kapcsolatos kérdésekkel az utóbbi időben egyre többen keresnek meg minket, mind a központban, mind a megyei irodáknál - mondta el lapunknak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
Az érdekképviselet legfeljebb információval, tanácsadással, illetve a pályázatírásban való segítséggel szolgálhat.
Az összes munkáltatói érdekképviselet honlapján megtalálhatóak a kormány által indított gazdaságsegítő hitelprogramok részletei, a munkahelymegőrzést segítő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázataival kapcsolatos tudnivalók is. Igyekszünk meggyőzni a vállalkozókat, hogy ne csak az elbocsátásban gondolkodjanak, mert a szakképzett munkaerő elvesztése később beláthatatlan károkat okozhat - hangsúlyozta a főtitkár. Az OFA-pályázatok mellett a négynapos munkahétre való áttérés előnyeit és a szabályos lebonyolítással kapcsolatos tudnivalókat is megosztják a cégekkel. A VOSZ tavasszal regionális tájékoztató napokat szervez, ahol a vállalkozók választ kaphatnak kérdéseikre, például a bankok képviselőitől.
Dávid szerint abban tudnak segíteni, hogy iránymutatást adnak az egyes vállalkozásoknak a profilváltási lehetőségekről, illetve ha az erre kényszerülő vállalkozó már tudja, mit szeretne csinálni, megpróbálják hozzájuttatni a szükséges forrásokhoz. Erősen lobbizunk a bankoknál és a kormánynál is, hogy a gazdaságsegítő források mielőbb és minél szélesebb kör számára hozzáférhetőek legyenek - mondja Dávid Ferenc. Szerinte élénkülőben a Széchenyi kártya iránti érdeklődés és ez a következő hónapokban a többszörösére nőhet. A forráshiányos és a bankok által a legkockázatosabb körbe sorolt mikro-kisvállalkozásoknak mindenképp jelentős segítség lehet a 25 millió forintig igénybe vehető, forgóeszköz-finanszírozásra fordítható hitelkeret, amelyhez 80 százalékos állami hitelgarancia és kétszázalékos állami kamattámogatás jár.
Mielőbb szükség lenne a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény módosítására - állítja a VOSZ főtitkára -, továbbá átmeneti időre rugalmasabbá kellene tenni a munka törvénykönyvének a munkaidőkerettel kapcsolatos szabályait. Utóbbi főleg azoknál a cégeknél lehet fontos, ahol nincs kollektív szerződés. Az adó- és járuléktörvények módosítása is fontos, beleértve az adminisztrációs terhek mérséklését, hiszen jelenleg 52 címen szednek adót a vállalkozásoktól. Ezen túlmenően föl kellene használni a kínálkozó lehetőséget a nagy elosztórendszerek reformjára - teszi hozzá Dávid Ferenc. Forrás: network
A nyugdíjreformra szükség van
Komplex nyugdíj- és oktatási reform magyarországi szükségességét hangoztatta kedden Brüsszelben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, a Reformszövetség egyik alapítója.
Az elnök az MKIK brüsszeli képviseletén tartott előadást "a kis- és középvállalkozói szektor kihívásairól a válságos időszakban". Ezzel kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a nemzetközi gazdasági válságra korábban kellett volna reagálni, Magyarország késve hozta meg lépéseit.
Utalt arra, hogy a válság miatt a bankok hitelezési hajlandósága visszaesett, miközben például a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya iránti igény 30 százalékkal nőtt. A mikrohitelek kihelyezése megtorpant, ráadásul a piac is összeszűkült - sorolta a vállalkozások problémáit, Parragh László úgy ítélte meg, hogy az uniós pénzek felhasználása kapcsán a programokban végrehajtott változtatások is késésben vannak. A cégek emiatt sok esetben nem mernek beruházni.
A kis lépések nem elegendőek
Elkerülhetetlen, hogy az ország változtasson a folyamatokon, ezért is hozták létre a Reformszövetséget is. - Ha apró lépésekkel toldozgatjuk a "haza lyukas bocskorát", nem kell csodálkozni azon, hogy nincs elég eredménye - fogalmazott az elnök a nyilatkozatban.
Parragh László egyetértett a kormánynak azzal a törekvésével, hogy csökkenteni kell a kiadásokat, és át kell alakítani a gazdaság körüli struktúrákat. Hozzátette azonban, hogy határozottabb, nagyobb mértékű átalakításokat képzelnek el a kormánynál. Világos prioritások kellenének, és azok mentén kellene a támogatásokat biztosítani - emelte ki az MKIK elnöke.
*Piac és Profit.hu* /2009.03.18./