VOSZ Fejér Megyei Szervezete: www.voszfejer.hu

Keresés a honlapon

A tartalomhoz

VOSZ Fejér Megyei Szervezete - Széchenyi Kártya

2010.08.02 Stop.hu
Mától indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszközhitelezés

Hétfőn, augusztus 2-án indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszközhitelezés. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi forgóeszközhitelt indít a kormány. Mától indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszközhitelezés.Hétfőn, augusztus 2-án indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszköz-hitelezés. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi forgóeszközhitelt indít a kormány. A Széchenyi Kártya Programban közreműködő KA-VOSZ Zrt. honlapján közzétett tájékoztató szerint a forgóeszközhitel nem csak az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál, hanem hosszabb futamideje miatt alkalmas a forgóeszközök - árukészletek, alapanyagok, a működéshez szükséges szolgáltatások finanszírozására. A maximum 25 millió forintos hitelösszegre a kormány a következő 3 évre 2 százalék kamattámogatást és garanciadíj-támogatást biztosít. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről szóló kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy 2010. szeptember 1-jétől a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege 50 millió forint lehet legfeljebb 10 éves futamidővel. 2011. január 1-jétől újabb a 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű önerő hitel indul Széchenyi Kártya Programban a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számának növelése érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök júniusban a 29 pontos gazdasági akciótervet ismertetve jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi Kártya felhasználási körének szélesítése.

2010.08.01 Privatbankar.hu
Hétfőtől indul a Széchenyi Kártya KA-VOSZ, Széchenyi

A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint hétfőtől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű forgóeszközhitelt indít a kormány Hétfőtől indul a Széchenyi KártyaHétfőn, augusztus 2-án indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszköz-hitelezés. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi forgóeszközhitelt indít a kormány.A Széchenyi Kártya Programban közreműködő KA-VOSZ Zrt. honlapján közzétett tájékoztató szerint a forgóeszközhitel nem csak az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál, hanem hosszabb futamideje miatt alkalmas a forgóeszközök - árukészletek, alapanyagok, a működéshez szükséges szolgáltatások finanszírozására.A maximum 25 millió forintos hitelösszegre a kormány a következő 3 évre 2 százalék kamattámogatást és garanciadíj-támogatást biztosít.A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről szóló kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy 2010. szeptember 1-jétől a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege 50 millió forint lehet legfeljebb 10 éves futamidővel.2011. január 1-jétől újabb a 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű önerő hitel indul Széchenyi Kártya Programban a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számának növelése érdekében.Orbán Viktor miniszterelnök júniusban a 29 pontos gazdasági akciótervet ismertetve jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi Kártya felhasználási körének szélesítése.

2010.08.02 Origo.hu
Új hitel igényelhető Széchenyi-kártyával KA-VOSZ, Krisán László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Széchenyi kártya, Széchenyi-kártya, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Forgóeszköz-hitel is igényelhető hétfőtől a Széchenyi-kártyával. A program keretében eddig csak folyószámla-hitelt lehetett felvenni. Az új konstrukció 3 éves futamidőre, maximum 25 millió forintig érhető el. A program eddig évente nagyjából 35 milliárd forintot hozott az államkasszának. Új hitel igényelhető Széchenyi-kártyávalForgóeszköz-hitel is igényelhető hétfőtől a Széchenyi-kártyával. A program keretében eddig csak folyószámla-hitelt lehetett felvenni. Az új konstrukció 3 éves futamidőre, maximum 25 millió forintig érhető el. A program eddig évente nagyjából 35 milliárd forintot hozott az államkasszának.Forgóeszköz-hitel is igényelhető augusztus 2-tól Széchenyi-kártyával az eddigi folyószámla-hitel mellett hároméves futamidőre, maximum 25 millió forintig, jelentették be a KA-VOSZ és a kormányszóvivő által közösen, a Széchenyi Kártya Program új konstrukciójáról, a Széchenyi Forgóeszközhitelről tartott hétfői sajtótájékoztatón.Nagy Anna kormányszóvivő az új hitelkonstrukció előnyeiről elmondta, hogy az az ország 250 pontján igényelhető, nem kell hozzá tárgyi fedezet, és olcsó a kamata. Hogy pontosan mennyire alacsony ez a kamat, arra nem tért ki, de elmondta, hogy a kormány 2 százalékos kamattámogatást ad hozzá.Így az új konstrukció kamata nagyjából a Széchenyi Kártya folyószámla-hitel kamatával fog megegyezni. A kártya az igénylés után két hét alatt elkészül. A Széchenyi-kártya 8 éves fennállása alatt 179 000 igénylés érkezett, és összesen, 780 milliárd forint értékben helyeztek ki hitelt, mondta el a kormányszóvivő. Megduplázódhatnak a kihelyezett hitelekParragh László a Magyar kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta, hogy reményei szerint egy év alatt megduplázódik majd a Széchenyi-kártyával kihelyezett hitelek nagysága, vagyis eléri majd a 260-270 milliárdos összeget. Az utóbbi években nagyjából 130 milliárd forintot helyeztek ki évente.Azért hozták létre a forgóeszköz-hitelkonstrukciót, mert ez sokkal jobban igazodott a vállalkozások finanszírozási igényeihez, ugyanis a folyószámla hitelt egy, illetve maximum egy plusz egy, vagyis két évre lehetett igénybe venni, mondta Krisán László, a Széchenyi Kártyát a bankokon keresztül kibocsátó KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója.

(A KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt. a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által létrehozott részvénytársaság.)Maximum 150 millió forintA tájékoztatón elhangzott, hogy jövő hónap elejétől be kívánják vezetni a Széchenyi Kártya beruházási-hitel konstrukciót is, amivel maximum 50 millió forintos hitelt lehet felvenni maximum tíz éves futamidőre.Terveik szerint az összes hitelkonstrukcióban együttvéve - folyószámla-hitel, forgóeszköz-hitel, beruházási-hitel (jövő évtől lesz önerő-hitelkonstrukció is) - egy vállalkozás maximum 150 millió forintig juthatna kölcsönösszeghez.A hiteleket továbbra is az eddig a programban részvevő bankok nyújtják, vagyis az OTP Bank, az MKB Bank, az Erste Bank, a Takarékszövetkezetek, és a Volksbank.5 milliárdot visz, 35-öt hozKrisán László elmondta azt is, hogy a Széchenyi-kártyával kihelyezett hiteleknél a válság előtt 3-3,5 százalék volt a hitelek bebukási aránya, azóta ez 5 százalékra emelkedett. Azt is hozzá tette, hogy évente a bebukások nagyjából 3-4 milliárd forintot jelentenek a költségvetésnek, a kamattámogatás egymilliárd forintjába kerül az államnak, és plusz még egy milliárd forintot jelentenek az egyéb költségek.Vagyis évi 5 milliárd forint kiadása van a költségvetésnek a Széchenyi Kártya Programhoz kapcsolódóan, de ugyanakkor évi 35 milliárd forintot hoz adó- és egyéb befizetéseken keresztül a program az állam konyhájára.

2010.08.02 mon.hu
Mától igényelhető az új Széchenyi Kártya KA-VOSZ, Krisán László , Krisán László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, MKIK, Parragh László, Széchenyi kártya

Hétfőtől igényelhető az új Széchenyi Kártya, új, forgóeszköz-hitellel, amelyet januárig további két konstrukció követ, amivel összesen 150 milliós keret is rendelkezésre állhat egy-egy cégnek - jelentették be a kormányszóvivői tájékoztatón a kártyát kibocsátó KA-VOSZ Zrt.-ben. A hitelek most 1-25 millióig terjednek, 12-36 hónap futamidőre. A kártya jelenleg évente 5 milliárd forintba kerül a kormánynak, de az összes adóbevétel a hitelek nyomán 35 milliárdot hoz.A vállalkozások beruházási és napi működési pénzhiányára legalkalmasabb eszköz a Széchenyi Kártya, amelyet nyolc éve alapított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Az állam kamattámogatást és garanciát ad a hitelekre.A meglévő konstrukció, a folyószámla-hitel mellé elsőként a napi beszerzésekre szolgáló forgóeszközhitellel lép elő a K-VOSZ, amelyben a pénz felső határa 25 millió forint, futamideje három év. Szeptembertől igényelhető a beruházási, jövő januártól az önerő-hitel - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. A negyedik konstrukció célja az, hogy a kisvállalkozások pályázhassanak az uniós programokra, amelyek utófinanszírozásúak.A programban ugyanaz az öt bankcsoport - közte a teljes takarékszövetkezeti hálózat - vesz részt, mint eddig, amivel 250-nél több helyen lehet igénylést benyújtani, amit legfeljebb két hét alatt elbírálnak. Nincs tárgyi fedezet, és a kártyás hitelek olcsóbban a banki kölcsönöknél - mondta a szóvivő. A hitel csak forintban vehető fel.Az elmúlt nyolc évben 179 ezer Széchenyi kártyás hitelt igényeltek, 786 milliárd forintot helyeztek ki. Ez a megoldás nagyon jó eszköz a vállalatfinanszírozásban, olcsó és életszerű kialakítású - mondta Parragh László, az MKIK elnöke. Az egyik alapító szeretné, ha egy év alatt megdupláznák az évente kihelyezett összeget.

Azt is remélik, hogy ősztől 50 millióra emelkedhetne a 25 milliós hitelkeret - ezt már a KA-VOSZ vezérigazgatója, Krisán László mondta. A beruházási hitelt is 50 millióig tervezik, 10 évre. Ha mind a négy hitelkonstrukciót igénybe veszi majdan egy cég, akkor 150 millióig kaphat kölcsönt.Az eddig Széchenyi Kártyával pénzhez jutó "tipikus" magyar vállalkozás 20-150 milliós éves árbevételű, 2-15 fővel működik, 20-40 millió hitelre van szüksége beruházáshoz, 5-20 millióra a napi működés finanszírozásához - válaszolta a Független Hírügynökség kérdésére Krisán László.A Széchenyi kártyás hitelek bedőlési rátája jobb, mint a kereskedelmi bankoké, aminek elsődleges oka, hogy magánszemély vállal rá garanciát - mondta a KA-VOSZ vezérigazgatója. A válságig 3-3,5 százalék volt a nem fizető hitelek aránya, ez azóta 46 százalékkal 5 százalékra nőtt, a bankoknál 70 százalék feletti mértékben - mondta Krisán László. Az is a biztonságot növeli, hogy a VOSZ legközelebbi irodájában előszűrést végeznek a hiteligénylő közreműködésével. A jövőben pedig - a diákhitelhez hasonlóan - az APEH fogja behajtani a kölcsönöket.Az államnak évente 5 milliárd forintba kerül a Széchenyi Kártya kamattámogatása - amit egyébként most megdupláznak, 2 százalékra emelnek - és garanciavállalása. Az összes adót figyelembe vevő bevétel viszont 35 milliárd forint az évente kihelyezett 130 milliárd után, ami igen jó üzlet - mondta Krisán László.



2010.08.02 Népszava
Talpra állítja a kormány a kisvállalkozásokat forgóeszköz-hitel , KA-VOSZ, Krisán László , Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Parragh László, Széchenyi kártya

A hazai kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálja a Széchenyi Kártya Program kibővítése - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn Budapesten. Talpra állítja a kormány a kisvállalkozásokatA hazai kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálja a Széchenyi Kártya Program kibővítése - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn Budapesten.A Széchenyi Kártya Program lebonyolításában közreműködő KA-VOSZ ügyfélszolgálatán tartott kormányszóvivő tájékoztatón Nagy Anna emlékeztetett arra, a hazai vállalkozások gondja, hogy nem rendelkeznek elegendő mozgatható készpénzzel, nincs forrásuk új beruházásra, hiányzik a pályázatokon elnyert támogatáshoz szükséges önerő.Ezeken segít a Széchenyi Kártya Program kibővítése a hétfőn indult forgóeszköz-hitelezéssel, a szeptember 1-jétől elérhető beruházási hitellel, illetve a 2011. január 1-jétől hozzáférhető önerő hitellel - tette hozzá.Nagy Anna kiemelte, hogy a hétfőn indult Széchenyi Kártya Program forgóeszköz-hitel esetében maximum 25 millió forintot vehetnek fel legfeljebb 3 éves futamidőre. A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány az eddiginél nagyobb, 2 százalékos kamattámogatást nyújt a Széchenyi Kártya Programban az új hitelekhez.A vállalkozások finanszírozásában szerepet játszó Széchenyi Kártya előnyei között említette a kormányszóvivő, hogy 250 ponton igényelhető, nem kell mögé tárgyi fedezet, a piacon lévő lehetőségekhez viszonyítva olcsóbban vehető fel, bürokráciamentes, gyorsan folyósítják, és a futamidő kedvező.
Nagy Anna beszámolt arról, hogy az elmúlt 8 év alatt 179 ezer Széchenyi Kártyát igényeltek a vállalkozások, és a kibocsátott kártyákkal 786 milliárd forint hitelt helyeztek ki, és jelentős szerepet játszott az új munkahelyek teremtésében.A kormányszóvivői tájékoztatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke rámutatott: a Széchenyi Kártya a vállalkozások finanszírozásában jó eszköz, fennállása alatt bebizonyította, hogy működőképes, olcsó és életszerű megoldásokat tartalmaz.Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Széchenyi Kártya kibővítésével kialakult a vállalkozások finanszírozásához szükséges portfólió, így az összes elem működése esetén akár 125 millió forint hitelhez is juthat egy vállalkozás a programban.Kérdésre válaszolva konkrét számok említése nélkül megerősítette, hogy a hitelek feltételei a piacon lévő kondícióknál kedvezőek lesznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a forgóeszköz-hitelezésben számla ellenében folyósítják a bankok a forrást.A vezérigazgató fontosnak nevezte, hogy a programot megvédjék, hiszen a bizalom elvére is épül, a kintlévőséget az adóhivatal hajtja be. Krisán László elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Programban a gazdasági válság előtt 3-3,5 százalékot tett ki a bedőlések aránya, ez a válság után 5 százalékra nőtt, amely még mindig kedvezőbb a kereskedelmi bankokénál.A sajtótájékoztatón elhangzott: megvizsgálják, hogy miként lehetne a Széchenyi Kártya Program támogatását az uniós programokba beilleszteni.


2010.08.02 echoTV.hu
Kibővített Széchenyi-kártya Program Széchenyi

A hazai kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálja a Széchenyi-kártya Program kibővítése hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn Budapesten. A Széchenyi Kártya Program lebonyolításában közreműködő KA-VOSZ ügyfélszolgálatán tartott kormányszóvivő tájékoztatón Nagy Anna emlékeztetett arra, a hazai vállalkozások gondja, hogy nem rendelkeznek elegendő mozgatható készpénzzel, nincs forrásuk új beruházásra, hiányzik a pályázatokon elnyert támogatáshoz szükséges önerő.Ezeken segít a Széchenyi Kártya Program kibővítése a hétfőn indult forgóeszköz-hitelezéssel, a szeptember 1-jétől elérhető beruházási hitellel, illetve a 2011. január 1-jétől hozzáférhető önerő hitellel - tette hozzá.Nagy Anna kiemelte, hogy a hétfőn indult Széchenyi Kártya Program forgóeszköz-hitel esetében maximum 25 millió forintot vehetnek fel legfeljebb 3 éves futamidőre.A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány az eddiginél nagyobb, 2 százalékos kamattámogatást nyújt a Széchenyi Kártya Programban az új hitelekhez.A vállalkozások finanszírozásában szerepet játszó Széchenyi Kártya előnyei között említette a kormányszóvivő, hogy 250 ponton igényelhető, nem kell mögé tárgyi fedezet, a piacon lévő lehetőségekhez viszonyítva olcsóbban vehető fel, bürokráciamentes, gyorsan folyósítják, és a futamidő kedvező.Nagy Anna beszámolt arról, hogy az elmúlt 8 év alatt 179 ezer Széchenyi Kártyát igényeltek a vállalkozások, és a kibocsátott kártyákkal 786 milliárd forint hitelt helyeztek ki, és jelentős szerepet játszott az új munkahelyek teremtésében.
A kormányszóvivői tájékoztatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke rámutatott: a Széchenyi Kártya a vállalkozások finanszírozásában jó eszköz, fennállása alatt bebizonyította, hogy működőképes, olcsó és életszerű megoldásokat tartalmaz.Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Széchenyi Kártya kibővítésével kialakult a vállalkozások finanszírozásához szükséges portfólió, így az összes elem működése esetén akár 125 millió forint hitelhez is juthat egy vállalkozás a programban.Kérdésre válaszolva konkrét számok említése nélkül megerősítette, hogy a hitelek feltételei a piacon lévő kondícióknál kedvezőek lesznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a forgóeszköz-hitelezésben számla ellenében folyósítják a bankok a forrást.A vezérigazgató fontosnak nevezte, hogy a programot megvédjék, hiszen a bizalom elvére is épül, a kintlévőséget az adóhivatal hajtja be.Krisán László elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Programban a gazdasági válság előtt 3-3,5 százalékot tett ki a bedőlések aránya, ez a válság után 5 százalékra nőtt, amely még mindig kedvezőbb a kereskedelmi bankokénál.A sajtótájékoztatón elhangzott: megvizsgálják, hogy miként lehetne a Széchenyi Kártya Program támogatását az uniós programokba beilleszteni.

2010.08.02 inforadio.hu
Forgóeszközhitellel bővült a Széchenyi Kártya Program Széchenyi kártya

Forgóeszközhitellel bővült a Széchenyi Kártya Program, szeptembertől elindul a beruházási, januártól pedig az úgynevezett pályázati önerő hitelprogram is. Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: az újabb lehetőségek a magyar kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálják. A Széchenyi Kártya Program lebonyolításában közreműködő KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója az Inforádióban közölte: a már igényelhető forgóeszközhitel felső határa - csakúgy, mint az évek óta rendelkezésre álló folyószámlahitelé - 25 millió forint, futamideje legfeljebb három év. Krisán László elmondta: a hitelhez az állam két százalék kamattámogatást és garanciadíj-támogatást is biztosít. Nincs teljes szöveg feldolgozva



2010.08.03 Magyar Hírlap
Az új kártyával kedvezményes hitelek segítik a hazai cégeket
Hároméves futamidőre, maximum 25 millió forintot lehet hétfőtől igényelni a Széchenyi-kártya program új elemével, a forgóeszközhitellel. Nagy Anna kormányszóvivő az új konstrukció előnyei között említette, hogy az az ország 250 pontján igényelhető, nem kell hozzá, tárgyi fedezet, alacsony a kamata, amelyhez az állam kétszázalékos támogatást ad. A Széchenyikártya program a jövőben újabb elemekkel bővül, szeptemberben indul a beruházásihitel-konstrukció, amellyel ötvenmillió forintos kölcsönt lehet felvenni legfeljebb tízéves futamidőre. A jövő évtől válik elérhetővé a Széchenyi-önerőhitel, ami a pályázatokhoz előírt saját forrást adja. Ennek keretében szintén ötvenmillió forint lesz a legnagyobb felvehető összeg.A kedvezményes hitelek mellett az adókörnyezet változása is segíti a vállalkozásokat. A tízszázalékos társasági adó és a tervezett egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó a régióban is versenyképesnek számít. Olyannyira, hogy hazajöhetnek a Szlovákiába és más környező államba áttelepült magyar vállalkozások.BŐVÜLT A SZÉCHENYI-KÁRTYA PROGRAM, S EGYSZERŰSÖDNEK AZ UNIÓS KIÍRÁSOK Forgóeszközhitel is igényelhető tegnaptól a Széchenyi-kártya programban, amelynek keretében eddig csak folyószámlahitelt lehetett igényelni. Az új konstrukció hároméves futamidőre, maximum 25 millió forintig érhető el.Nagy Anna kormányszóvivő az új hitel előnyeiről elmondta, hogy az az ország 250 pontján igényelhető, nem kell hozzá tárgyi fedezet, és alacsony a kamata, amelyhez az állam még kétszázalékos kamattámogatást is ad. Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének re -menyei szerint egy év alatt megduplázódik majd a Széchenyi-kártyával kihelyezett hitelek nagysága, s eléri a 270 milliárd forintot.A tervek szerint a jövő hónaptól indul el a Széchenyi-kártya beruházási hitel konstrukciója, amellyel maximum ötvenmillió forintos kölcsönt lehet felvenni legfeljebb tízéves futamidőre.A kis- és középvállalkozásokat a fentieken túl segítik azok az intézkedések is, amelyek egyszerűsítik és könnyítik az uniós támogatások elérését. Az intézkedéscsomag elemei között szerepel a saját forrás igazolásának eltörlése, a készfizető kezesség elfogadása biztosítékként s az automatikus eljárásrend.Jelentősen javul a hazai adókörnyezet is. Ezt így látják Szlovákiában is. A Hospodárske Noviny című napilap tegnap azt írta: a tíz százalékra csökkenő társasági s a tervezett 16 százaié -kos személyi jövedelemadó miatt számos Szlovákiában bejegyzett magyar tulajdonú vállalkozás fontolgatja hazatérését. Martin Hősek, a szlovákiai vállalkozók köztársasági uniójának képviselője azt mondta, hogy az Orbán-kormány intézkedései nemcsak Magyarországnak, hanem a szomszédos államoknak is pozitívak.



2010.08.03 24 Óra
Több kisvállalkozónak juthat több hitel KA-VOSZ, Krisán László, Parragh László, Széchenyi-kártya
SZÉCHENYI-KÁRTYA Elstartolt tegnaptól a támogatott forgóeszközös konstrukcióHétfőtől elindult a Széchenyi- kártya új forgóeszközhitele, mellyel maximum 25 millió forintot vehetnek fel a vállalkozók, de a futamidő már három év is lehet. Kétszázaléknyi segítséget ad hozzá az állam az első 3 évre, csakúgy, mint a hamarosan elérhető másik két termékre. Az OTP, MKB, Volksbank, Erste fiókoknál és a takarékszövetkezeteknél lehet hozzájutni - hangzott el a tegnapi kormányszóvivőin. A kamat egyhavi Bubor (budapesti bankközi kamatláb) +5 százalék, jelenleg 10,25 százalék. Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt reméli, megduplázódik a Széchenyi-kártya általi hitelkihelyezésmennyisége. Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a vállalkozók jóval szélesebb körét érik el az új terméknek köszönhetően, mint eddig. Szeptemberben debütál a beruházási hitel, maximum 50 millió forintos hitelkerettel. Majd januártól a beruházási hitellel egyező futamidejű és ösz-szegű lesz az önerőhitel, mely az EU-s pályázatok megvalósításában segít majd.Az OKISZ elnöke, Vadász György is pozitívan értékelte a Széchenyi-kártya program bővítését. Üdvözlendő ninden olyan megoldás, amely javítja a hazai vállalkozások versenyhelyzetét az európai uniós piacon.



2010.08.03 Békés Megyei Hírlap
Tőkeinjekció az elvérzés előtt, kártyapártiak a vállalkozások Széchenyi-kártya, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

A tegnapi nappal indult a Széchenyi-kártya programban a forgóeszköz-hitelezés. A kártya kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint a vállalkozások hitelportfoliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi-forgóeszközhitelt biztosítanak. Nagy Mihály László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei elnöke elmondta, több okból is üdvözlik a kártyánál történt változásokat. A korábbi egy helyett kétszázalékos kamattámogatást biztosít a kormány. A forgóeszközhitel nemcsak az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál, hanem hosszabb futamideje miatt alkalmas a forgóeszközök - árukészletek, alapanyagok, a működéshez szükséges szolgáltatások - finanszírozására hangsúlyozta Nagy Mihály László. Mielőtt még a megyénkben lévő vállalkozások is elvéreznének, megkapják a tőkeinjekciót, ezáltal a fennmaradás lehetőségét. A VOSZ megyei elnöke kiemelte, ugyanilyen fontos, hogy 2010. szeptember 1-jétől a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege 50 millió forint lehet, legfeljebb 10 éves futamidővel. 2011. január l-jétől újabb 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű önerőhitel indul Széchenyi-kártya programban a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számának növelése érdekében.


2010.08.03 Heves Megyei Hírlap
Igényelhető az új Széchenyi Hitel Széchenyi kártya
HEVES MEGYE Három támogatott hitelkonstrukcióval bővül a Széchenyi Kártya. A maximum 25 millió forintos Széchenyi Forgóeszköz Hitel a vállalkozás tevékenységéhez szükséges forgóeszközök és/vagy szolgáltatások beszerzésére szolgál. A Széchenyi Beruházási Hitel szeptembertől igényelhető, legfeljebb 50 milliós kölcsön. A januártól igényelhető Széchenyi Önerő Hitel futamideje a beruházásihoz hasonlóan legfeljebb 10 év, s a hitelkeret is maximum 50 millió forint. A hitelekről bővebben tájékoztat a HKIK egri, gyöngyösi és hatvani képviselete.



2010.08.03 Magyar Nemzet
Lendület a kis cégeknek Széchenyi-kártya
Megkezdődött az uniós pénzek átcsoportosítása, kártyára több hitel vehető felAlig néhány nappal az Új Széchenyi-terv társadalmi megvitatásának kezdete után a kormány megkezdte a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal a szükséges, jelenleg más területeken rendelkezésre álló uniós források átcsoportosításáról. Rövidesen egyszerűsödik az eljárási rend is, emellett - mint arról a kormányszóvivő beszámolt - tovább bővül a Széchenyi-kártya hitelkínálata. A kormány megkezdte a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) helyzetbe hozni hivatott gazdasági program lehetséges forrásainak feltárását. Mint arról a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) lapunknak beszámolt, a felügyelete alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) közösen már megkezdték a Gazdaságfejlesztési operatív program, valamint a Közép-magyarországi operatív program 2009-2010-es évekre vonatkozó akciótervének módosítását, amit egy múlt pénteken életbe lépett kormányhatározat ír elő. A kabinet ezen döntése értelmében megkezdődtek az egyeztetések az Európai Bizottság, valamint a fejlesztési, a nemzet-gazdasági és a külügyi tárca vezetői, továbbá az NFÜ elnöke között a rendelkezésre álló uniós források gazdaságélénkítő célú átcsoportosításáról is. A fejlesztési minisztérium közlése szerint mindemellett megkezdődött a pályázati rendszer egyszerűsítését célzó javaslatok kidolgozása, amelynek eredményeként az eljárások jóval egyszerűbbek lesznek az eddigieknél. Az intézkedéscsomag elemei között szerepel egyebek között a saját forrás igazolásának eltörlése, a készfizető kezesség elfogadása biztosítékként, valamint az automatikus eljárásrend, azaz a pályázati adatlap és a benyújtandó iratok rendszerének felülvizsgálata.Ugyancsak a kkv-k életét hivatott megkönnyíteni a Széchenyikártyával elnyerhető juttatások körének bővítése is, tegnap útjára indult ugyanis a forgóeszköz-hitelezés. A program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint 25 millió forintos, legfeljebb három év futamidejű kölcsön hívható le, amelyre a kormány kétszázalékos kamat- és garanciatámogatást biztosít. Az új Széchenyi-kártya egyébiránt szintén tegnap óta igényelhető, az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő hangsúlyozta: a program keretében szeptember 1-jétől elérhető lesz beruházási hitel és 2011-től az önerőhitel.MINISZTERELNÖK A GAZDASÁGI TÁRCÁNÁL. A Nemzetgazdasági Minisztérium felépítéséről, stratégiai céljairól, valamint a következő fél évben a tárca és a kormány előtt álló feladatokról tartott megbeszélést Orbán Viktor miniszterelnök az NGM vezetőivel. A kormányfő Matolcsy György tárcavezető mellett államtitkárokkal és helyetteseikkel találkozott, ahol szó esett az Új Széchenyi-tervről, a munkahelyteremtésről, valamint a versenyképes állam felépítéséről és Magyarország 201 l-es uniós elnökségéről - hangsúlyozza a tárca tegnapi közleménye.



2010.08.03 Népszabadság
125 milliót ad a Széchenyi-kártya KA-VOSZ, Széchenyi kártya
A kisvállalkozásokat segíti a bizalmi elvre is épülő programHírösszefoglalónk. Forgóeszköz-hitelezéssel, szeptembertől beruházási hitellel, januártól pedig a pályázatokhoz szükséges önerőhitellel bővül a Széchenyi Kártya Program. Ezzel a kisvállalkozások támogatását segíti a kormány, hiszen azok gondja, hogy nem rendelkeznek elegendő készpénzzel, nincs forrásuk új beruházásra vagy a pályázatokon elnyert támogatáshoz szükséges önerőre. A vállalkozások forgóeszközhitel esetében maximum 25 millió forintot vehetnek fel, legfeljebb 3 éves futamidőre, s a kormány az eddiginél nagyobb, 2 százalékos kamattámogatást nyújt a Széchenyi Kártya Programban az új hitelekhez. - Összességében azonban a Széchenyi-kártya kibővítésével kialakult a vállalkozások finanszírozásához szükséges portfolió, így az összes elem működése esetén akár 125 millió forint hitelhez is juthat egy vállalkozás a programban - hívta fel a figyelmet Krisán László, a program lebonyolításában résztvevő KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. A Széchenyi-kártyát a vállalkozások 250 ponton igényelhetik, nem kell mögé tárgyi fedezet, a piacon lévő lehetőségekhez viszonyítva olcsóbban vehető fel, bürokráciamentes, gyorsan folyósítják, és a futamidő is kedvező. Az elmúlt 8 év alatt 179 ezer Széchenyikártyát igényeltek a vállalkozások, és azokkal 786 milliárd forint hitelt helyeztek ki, ami jelentős szerepet játszott az új munkahelyek teremtésében. -A vállalkozások finanszírozásában jó eszköz, olcsó és életszerű megoldásokat tartalmaz - méltatta a program eddigi eredményeit Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A program védelemre is szorul: mivel a bizalom elvére is épül, a kintlévőséget az adóhivatal hajtja be. A Széchenyi Kártya Programban a gazdasági válság előtt 3-3,5 százalékot tett ki a bedőlések aránya, ez a válság után 5 százalékra nőtt, amely még mindig kedvezőbb a kereskedelmi bankoknál tapasztalt aránynál. A kormányzat azt vizsgálja, miként lehetne a Széchenyi Kártya Program támogatását az uniós programokba beilleszteni.





2010.08.03 Népszava
Kibővített Széchenyi Kártya Széchenyi kártya Nincs összefoglaló a cikkhez Kibővített Széchenyi Kártya
A hazai kisvállalkozások támogatását szolgálja a Széchenyi Kártya Program kibővítése - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő tegnapi tájékoztatóján. A hazai vállalkozások gondja, hogy nem rendelkeznek elegendő mozgatható készpénzzel, nincs forrásuk új beruházásra, hiányzik a pályázatokon elnyert támogatáshoz szükséges önerő. Ezeken segít a Széchenyi Kártya Program kibővítése a tegnap indult forgóeszköz-hitelezéssel, a szeptember 1-jétől elérhető beruházási hitellel, illetve a 2011. január l-jétől hozzáférhető önerő hitellel.



2010.08.03 Észak-Magyarország
Nagyon jó eszköz" KA-VOSZ, Széchenyi kártya
Akár 150 milliós hitelkerethez is juthatnak a vállalkozások.BUDAPEST. Hétfőtől igényelhető az új Széchenyi Kártya, új, forgóeszköz-hitellel, amelyet januárig további két konstrukció követ, amivel összesen 150 milliós keret is rendelkezésre állhat egy-egy cégnek -jelentették be a kormányszóvivői tájékoztatón a kártyát kibocsátó KA-VOSZ Zrt.-ben. A meglévő konstrukció, a folyószámla-hitel mellé elsőként a napi beszerzésekre szolgáló forgóeszközhitellel lép elő a K-VOSZ, amelyben a pénz felső határa 25 millió forint, futamideje három év. Szeptembertől igényelhető a beruházási, jövő januártól az önerő-hitel- mondta Nagy Anna kormányszóvivő. A negyedik konstrukció célja az, hogy a kisvállalkozások pályázhassanak az uniós programokra, amelyek utófinanszírozásúak. A programban ugyanaz az öt bankcsoport - közte a teljes takarékszövetkezeti hálózat - vesz részt, mint eddig, amivel 250-nél több helyen lehet igénylést benyújtani, amit legfeljebb két hét alatt elbírálnak. Nincs tárgyi fedezet, és a kártyás hitelek olcsóbbak a banki kölcsönöknél - mondta a szóvivő. A hitel csak forintban vehető fel.Olcsó, életszerűAz elmúlt nyolc évben 179 ezer Széchenyi kártyás hitelt igényeltek, 786 milliárd forintot helyeztek ki. Ez a megoldás nagyon jó eszköz a vállalatfinanszírozásban, olcsó és életszerű kialakítású - mondta Parragh László, az MKIK elnöke. Az egyik alapító szeretné, ha egy év alatt megdupláznák az évente kihelyezett összeget. Azt is remélik, hogy ősztől 50 millióra emelkedhetne a 25 milliós hitelkeret - ezt már a KA-VOSZ vezérigazgatója, Krisán László mondta. A beruházási hitelt is 50 millióig tervezik, 10 évre.Tipikus vállalkozásAz eddig Széchenyi Kártyával pénzhez jutó tipikus" magyar vállalkozás 20-150 milliós éves árbevételű, 2-15 fővel működik, 20-40 millió hitelre van szüksége beruházáshoz, 5-20 millióra a napi működés finanszírozásához - válaszolta kérdésre Krisán László.



2010.08.03 Napi Gazdaság
Indul a Széchenyi forgóeszközhitel Krisán László

Lapunk korábbi információinak megfelelően tegnap Nagy Anna kormányszóvivő bejelentette, hogy augusztustól elérhető a 250 kamarai és VOSZ-kirendeltségen, valamint a kártyaprogramban korábban már részt vevő pénzintézeteknél a Széchenyi forgóeszközhitel-konstrukció. Krisán László, a programot működtető KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új konstrukció az egy plusz egy éves futamidejű folyószámlahitelként funkcionáló Széchenyi kártya mellett hároméves futamidővel rendelkezik majd. Összeghatára a Széchenyi kártyához hasonlóan 25 millió forint lesz. Miután garanciaágon a termék árazása vélhetően kedvező lesz, összességében a Széchenyi kártyával megegyező kamaton lehet majd az új termékhez hozzáférni. Az induláskor a kártyaprogramban már részt vevő hitelintézetek kínálják a terméket, ám a későbbiekben bővülhet a partneri kör - e tekintetben az érdeklődést vélhetően a szeptembertől startoló, 50 milliós hitelmaximum mellett 10 évre felvehető (kétéves türelmi idővel kapható) beruházási hitel növelheti majd. A Széchenyi forgóeszközhitelhez híreink szerint csak egy egyszeri szerződéskötési díj kapcsolódik a kamaton felül.



2010.08.02 mtv Híradó
Hétfőtől kibővül a Széchenyi-kártya Széchenyi kártya

Hétfőtől kibővül a Széchenyi-kártya. Akár a teljes árukészletet vagy az alapanyagokat is megvásárolhatják majd a vállalkozások hitelből. A cégek a Széchenyi-kártyával piacaik megtartásáért vagy bővítéséért maximum 25 millió forintos hitelt igényelhetnek 3 évre. Újabb változás, hogy mostantól az Ügyfélkapun vagy telefonon is elég bejelenteni az alkalmi munkavállalókat és csökkent az utánuk fizetett közteher is. A munkabértől függetlenül fix összeget, 500 vagy 1000 forintot kell majd befizetni a dolgozók után. Nincs teljes szöveg feldolgozva



2010.08.02 tv2 Tények
Kibővített Széchenyi-kártya Széchenyi kártya

Hároméves futamidőre maximum 25 millió forintig már forgóeszközhitel is igényelhető mától a Széchenyi-kártyával. Eddig csak folyószámlahitelt lehetett így felvenni. A kormányszóvivő szerint azért bővítik a lehetőségeket, mert a vállalkozásoknak nincs elég készpénzük új beruházásokra, és sok esetben hiányzik az önerő is. Nincs teljes szöveg feldolgozva


2010.08.02 mtv Este
Mától igényelhető az új Széchenyi-kártya Krisán László

Mától igényelhető az új Széchenyi-kártya. A jövő évtől akár 150 millió forint hitelt is igényelhetnek vele a kis- és középvállalkozások. Az új kártyaprogramban állami kamattámogatással kapnak pénzt a résztvevők. Az igénylésnek szigorú feltételei vannak. Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a műsor vendége. A Széchenyi-kártya korábban nem megadható konstrukciókat nyújtott és nagyon jó kondíciókkal rendelkezik. A bankok vállalkozók felé fennálló félelmét egy állami viszontgarancia csökkentette. A rendszer bővítésére azért volt szükség, mert sok visszajelzés érkezett a vállalkozások részéről, hogy az akut problémákra, folyószámlahitelként likviditási bajok áthidalására jó a Széchenyi-kártya, de egy 1+1 éves lejáratú kártya nem alkalmas egy több éves megtérülési beruházás végrehajtására. Egy olyan termékportfoliót igyekeztek felépíteni a Széchenyi-kártya program címszó alatt, amely egyrészt beruházási hitelt tartalmaz, emellé a beruházáshoz szükséges forgóeszközhitelt is nyújtja és a napi problémák kezelésére lenne alkalmas, klasszikus Széchenyi-kártya folyószámlahitel is kapcsolódik hozzá. Nincs teljes szöveg feldolgozva


2010.08.03 Kossuth rádió hírek
Széchenyi-kártya Széchenyi kártya

Az eddiginél több támogatáshoz juthatnak a vállalkozások a kibővített Széchenyi-kártya programban. Nagy Anna kormányszóvivő elmondta, hogy 3 évre, maximum 25 millió forint forgóeszközhitelt lehet felvenni. Ebből például alapanyagokat lehet venni a gyártáshoz. Az elmúlt 8 évben majdnem 200 000 kártyát igényeltek a cégek, és több mint 700 milliárd forint hitelt vettek föl, ami komoly szerepet játszott a munkahelyteremtésben. A tájékoztatón elhangzott, hogy bár a program 5 milliárd forintba kerül évente, a plusz adóbefizetésekből ennek többszöröse folyik be az államkasszába. Nincs teljes szöveg feldolgozva



Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


A 120 ezredik Széchenyi-kártya ünnepélyes átadása alkalmából tisztelettel köszöntöm a megjelenteket.
Engedjék meg, hogy egy pár mondattal felidézzem a kártya eddigi történetét.
Sokak előtt ismert, a rendszerváltás után a piac nyitásával a KKV-k folyamatos tőkehiánnyal küszködtek, sajnos ezen állapot jelenleg is fennáll.
Egy vállalkozás működéséhez sok más fontos tényező mellett
két dologra biztos szükség van: az egyik a piac megléte, a másik pedig a tőke, amely a működést biztosítja. Egyre nagyobb igény jelentkezett egy folyószámla típusú hitel igénybevételéhez. A fizetési határidők egyre hosszabbak lettek, ezért a likviditást csak egy hitel biztosíthatja a KKV-k számára. Ezt a helyzetet felismerve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 50-50 %-os tőkehányaddal életre hívta a KAVOSZ Zrt.-t. Ezen szervezet feladata, hogy a vele szerződött bankok részére előkészítse a hitelkérelmeket. Először 500 ezer és 1 millió forintos hitelek kerültek kihelyezésre. Ezt követte az 5 illetve 10 millió forintos folyószámlahitel. Ma már akár 25 millió forintos hitel is igényelhető ebben a konstrukcióban. A hitelügyintézésben a kamarai és VOSZ irodák mellett már a Takarékpontok is részt vesznek. Ma a konstrukció pénzügyi hátterét a magyar takarékszövetkezeti hálózat, valamint az Erste Bank, az MKB Bank, az OTP Bank, a Takarékbank és a Volksbank adja. A konstrukció biztonságát és stabilitását a Garantiqa-Hitelgarancia Zrt. Biztosítja. A kártya sikere Európában is ismertté vált. Brüsszelben is elismerték jelentőségét és kitüntetésben részesítették, mivel már határainkon túl is komoly érdeklődést tanúsítanak a kártya-konstrukció iránt. Érthető az érdeklődés, hiszen azokkal a problémákkal kell szembenézni az ottani KKV-knak, mint a magyar vállalkozásoknak.
A likviditási gondok enyhítésére ez egy jó lehetőség. Az állami szerepvállalás ebben a hitelkonstrukcióban jelentős mértékű. A Gazdasági Minisztériummal évente megújításra kerül a kamattámogatásra vonatkozó megállapodás tekintettel a még jelenleg is nagyon magas kamatszintekre. Más banki hitelekkel szemben 10 millió forintig ingatlanfedezet nélkül, készfizető kezességgel vehető fel. Az igénylés egyszerűsítése érdekében újdonság, hogy immár az
interneten is lehet igényelni, amivel nemcsak időt, de sok papírt is meg lehet takarítani.

Tehát a Széchenyi kártya egy állami kamattámogatást élvező vállalkozói hitelkonstrukció, amely szabadon felhasználható, elsősorban forgóeszköz finanszírozásra és ingatlanfedezet nélkül, egy leegyszerűsített adminisztrációval, árbevételtől függően akár 25 MFt is igényelhető. A Széchenyi Kártya felfogható egy biztonsági tartalékként amit ha nem használjuk 0Ft a kamata,ha használjuk akkor a kamat egy részét az állam fizeti helyettünk!
A Széchenyi kártyáról pénzhez úgy férhetünk hozzá, hogy bankkártyaként használjuk. Pl. áruházakban, cégeknél pénztárnál való fizetéskor, vagy
készpénzt veszünk fel utcai automatából, vagy bankfiókból, vagy átutalást indítunk a szállítók részére.
Az összeg teljesen szabadon felhasználható, nem kell igazolni a bank felé számlákkal, hogy a vállalkozás a pénzt mire költi. A Széchenyi kártya elsősorban forgóeszköz, tehát árukészlet finanszírozásra való. Néhány példa, hogy a vállalkozások mire szokták használni.Pl.:
raktárkészletet felhalmozni ( pl. alkalmi vételeknél vagy nagy tételben vásárlásnál amikor olcsóbban hozzájuthatunk az áruhoz )
be kell fizetni az ÁFA-t,
ki kell fizetni a bért, bérjárulékot,
A Széchenyi kártyát úgy kell elképzelni, hogy a vállalkozás kap
például 5MFt-ot 1+1 évre, ezt az összeget ez alatt az 1+1 év alatt a vállalkozás tetszés szerint használhatja, úgy és ahányszor csak a vállalkozás igényli. A Széchenyi kártyának tehát nincsen havi fix törlesztő részlete.
Kamat:
Azzal kezdtük, hogy a Széchenyi kártya állami kamattámogatást élvez. A Széchenyi kártya egy változó kamatozású hitelkonstrukció, melynek kamata a bankközi alapkamathoz van rögzítve (BUBOR), tehát ha az alapkamat csökken, akkor a Széchenyi kártya kamata is csökkenni fog, ha az alapkamat nő, akkor a Széchenyi kártya kamata is nő.
Azonban, a
vállalkozás nem az 5 MFt-nak fizeti a kamatát, hanem mindig csak arra az összegre, és csak annyi napig, amennyit és amennyi időre felveszi. ( hasonlóan a folyószámla hitelhez ). A Széchenyi kártya banki napi kamatot számol, az olyan bújtatott kamatok, mint például a rendelkezésre tartási jutalék, folyósítási díj, hitelbírálati díj nem létezik, tehát magyarul, ha nem használjuk nem kér enni.
Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy például az 5 MFt-ból 1+1 évben nem veszünk ki semennyit. Ekkor 0 Ft lesz a kamat, hiszen soha nem vettünk igénybe semmit a keretből, így nincs mi után kamatot számolni. Ha 100.000 Ft veszünk ki 20 napra, akkor csak a 100.000 Ft után, és csak 20 napig számolja a bank a napi kamatot. Miután ezt visszatettük megáll a kamat felszámítása. Tehát ez egy vállalkozás-barát konstrukció.
A Fedezet: A Széchenyi kártya igazi vonzó ereje abban rejlik, hogy nem kell hozzá ingatlanfedezet, a fedezetet itt magánszemély készfizető kezessége jelenti. Egyéni vállalkozás esetén egy külső magánszemély készfizető kezességére van szükség ( a hitelösszeg 20%-ára), aki lehet például férj, feleség, após, anyós, gyerek, bárki, aki magyar állampolgár, 18 éves elmúlt és önálló havi jövedelme van, legyen az akár nyugdíj is.
Társas vállalkozás esetében szintén
készfizető kezességére van szükség, de itt kötelező jelleggel annak kell lennie a kezesnek, aki a vállalkozásban legalább 50%-ot birtokol. Pl.: ha van egy Kft, melynek tagjai 50-50%-ot birtokolnak, akkor ott tetszés szerint csak egyiküknek kell kezességet vállalnia. Ha 60-40%-os az elosztás, akkor ott a 60%-osnak kell vállalnia.Ha 3, egyenként 33,3%-os tulajdonos van, ott kettőnek össze kell fogni, hogy kitegyék a min. 50% (ez esetben 66,6%) –os tulajdonrészesedést és mindkettőjüknek kezességet kell vállalniuk. Ez képezi a fedezetet az ingatlan helyett.
Az igénylés: Az igénylés úgy történik, hogy a vállalkozás és / vagy a könyvelője kitölti az igénylőlapot – ez is beszerezhető a VOSZ irodától -, csatolja a megfelelő mellékletek fénymásolatát is behozza hozzánk a VOSZ irodába ( Székesfehérvár,Királysor 19. ) Ezt munkatársnőnk Végh Tímea számítógépre rögzíti (24-48 óra), majd átküldjük a kiválasztott bankhoz, aki 5 nap alatt elbírálja. A gyakorlatban egy standard ügylet lefutása leadástól folyósításig 2-3 hét.

A Széchenyi Kártya az elmúlt hat évben a vállalkozások hitelességének jelképe lett. A Széchenyi kártyás vállalkozások a tulajdonosok személyes garanciájának és a többlépcsős hitelbírálatnak köszönhetően nemcsak megbízhatókká váltak üzleti partnereik szemében, de a kártyabirtokosok gazdasági stabilitása, pénzügyi ereje is megnövekedett. A Széchenyi Kártya Klub tagjaként pedig egy olyan komoly gazdasági erőt képviselő beszerzési társulásnak lehet részese a vállalkozás, amelyben mindennapi működését teheti könnyebbé és olcsóbbá.
A
120 ezredik kártya mai ünnepélyes átadása önmagáért beszél. 2002 óta több mint 700 milliárd forinthitel került kihelyezésre. A Széchenyi-kártya konstrukció évente 2 milliárdos támogatás mellett több mint 120 milliárd forintot juttat folyamatosan a gazdaságba.
A Magyarországon működő 700 ezer vállalkozás 70-80 százaléka kisvállalkozás, ők adnak munkát az összes foglalkoztatott 70 százalékának. Ezért is fontos, hogy a vállalkozások likviditásukat segítő olcsó és gyors hitelhez jussanak, amelynek legegyszerűbb eszköze a Széchenyi Kártya.

Fejér megyében is nagy igény jelentkezik a KKV-k részéről. Különösen fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a pénzügyi- és gazdasági válság ellenére a Széchenyi-kártya átvészelte a nehéz hónapokat.

Köszönet mindenkinek, aki ebben a munkában részt vett és a sikerhez hozzájárult, a Fejér Megyei VOSZ-nál különösképpen Végh Tímeának!!!
Ha a vállalkozások valóban a fejlődés lehetőségeinek megfelelően gazdálkodnak és a megszerzett értékek védelmére veszik igénybe a konstrukciót, úgy Széchenyi akarata is teljesül: „Sokan azt gondolják: Magyarország volt. Én szeretném azt hinni: lesz!”

Végh Tímea VOSZ Fejér megyei irodavezető
VOSZ iroda (Székesfehérvár, Királysor 19. Tel/ Fax.: 22/319-772, 0620/4537096, Honlap: www.voszfejer.hu).
További infók: http://www.szkartya.hu/

Főoldal | Príma Díj | Széchenyi Kártya | Év Vállalkozói | Infók | Rendezvények | Kapcsolat | Oldaltérkép

Keresés a honlapon

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe